nyitokep

Közös karácsony - december 22.
13karacsony

Karácsony ünnepéhez közeledve közös ünneplésre gyűltünk össze. Vendégünk volt Dr. Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének vezetője, aki karácsonyhoz köthető délvidéki népszokásokról mesélt nekünk.  Az előadás után csoportos játék, majd ajándékozás tette örömtelivé az együtt töltött időt.

Képek >>

 
Karácsonyi kreativitás - december 20.
12kreativ

Az adventi időszak végén kreatív délutánt szerveztünk. A kollégista lányok kipróbálhattak különböző kézműves technikákat (angyalka készítés, üvegfestés, decoupage technika), valamint a szakácsnők irányításával rénszarvasos muffint, és gesztenyepürét készíthettek. 

Képek >> 

 

 
Ismerkedés a szerzetességgel - október 26.
11Margit

A 2015-ös évre Ferenc pápa a megszentelt élet évét hirdette meg. Előkészületül - kollégiumi program keretében - beszélgetős délelőttöt tartottunk, melynek során a szerzetes élettel kapcsolatos kérdések kerültek előtérbe.

A nap további részében lehetőség nyílott egy magyar szerzetes szent, Árpádházi Szent Margit életének megismerésére. A programot rajz és szerzetesruha bemutató zárta.

Képek >>

 

 
Tanulmányi kirándulás Belgrádba, Zimonyba - október 25.
10belgrad

A kollégium diákjai és munkatársai kiránduláson vettek részt, melynek célja egyrészt Belgrád és Zimony magyar történelmi emlékhelyeinek meglátogatása, másrészt az egyes vallásokkal való ismerkedés volt.

Vendéglátónk Dezső János, a belgrádi Collégium Hungaricum igazgatója volt. Engedélyével bejártuk a 2014. július 1-jén átadott épületet. 

Tájékoztatást kaptunk az ott folyó kulturális munkáról is, majd megtekintettük az 1956-os magyarországi forradalmi eseményekre való emlékezés alkalmából „A szabadság fotósa - Jean-Pierre Pedrazzini” címmel rendezett fotókiállítást. Ezt követően felkerestük a nándorfehérvári várat és a Zimonyban lévő Hunyadi-tornyot. 

A bőséges pizza-ebéd után Ramadan Mehmedivel, a belgrádi Bajrakli dzsámi imámjával találkoztunk, aki bemutatta a dzsámit, és ismertetőt tartott az iszlám vallásról. 

A nap utolsó programjaként a belgrádi zsinagógában részt vettünk a szombat esti imán. Látva csoportunk fegyelmezettségét és érdeklődését, az ima után Isak Asiel főrabbi bemutatta nekünk a zsidó vallás egyes szakrális tárgyait, elmagyarázta jelentőségüket, használatukat, majd készségesen válaszolt kérdéseinkre. 

Képek >>

 
Kollégiumi beavató - szeptember 9.
8beavato

A 2014-15-ös tanév kezdetekor 12 elsős költözött be a kollégiumba. A következő településekről érkeztek: Kisorosz, Nagykikinda, Péterréve, Székelykeve, Tóba, Torda és Torontálvásárhely. Számukra rendeztünk beavató estet, ahol játékos feladatok megoldásával bemutathatták ügyességüket.

Képek >>

 
Doroszlói zarándoklat - szeptember 7.
9doroszlo

Kollégiumunk Stella maris énekkara meghívást kapott a Kisboldogasszony ünnepéhez kapcsolódó doroszlói búcsúba. Az előesti ünnepélyes szentmisét Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be. Kórusunk a 22.00 órakor kezdődött szentségimádáson énekelt Both M. Kornélia nővér vezetésével. 

Képek >>

 

Búcsúest - június 18.

1bucsuest

Ezen az estén búcsúztattuk a tanévet, Ilosvai Ritát és M. Regina nővért. Vidám-sírós együttlét volt... 

Képek >>

 Kinek mi áll jól? - június 16-18.
2mialljol

Judit néni (Antónyiné Horánszky Judit) Budapestről érkezett hozzánk. Kis csoportokban foglalkozott velünk: képeket nézegettünk és kritizáltunk, majd mindenki megvizsgálhatta, melyik évszak-típushoz tartozik és melyik színek állnak jól neki.

Érdekes időtöltés volt, sokat tanultunk belőle :)

Képek >>

 Cserkészeink fogadalomtétele - június 10.

3cserkesz

Varga Zoltán atya misézett nekünk abban a piarista templomban, ahonnan a magyar cserkészet elindult.

Szentmise keretében kollégistáink közül öten tettek cserkészfogadalmat: Tóth Orsolya, Capár Réka, Firsing Szanella, Kazi Sára, Nyári Marina

Képek >>

 Ballagás - május 13.
4ballagas

Idén hat ballagó diákunk volt:

Lapcsevity Nikol, Zombori Brigitta, Bancsov Laura, Szablyov Karina, Győri Erzsike, Szili Kornélia

 

Isten áldása kísérje őket a továbbiakban is!

 

Képek >>

 Kollégiumi kirándulás – Makó - május 9-11.
5mako

Címszavakban:

piros busz, Kukutyin, szilvás gombóc, fókusz, család-tréning, csillagok, szörp (nem szok :),  

fürdő, hagymás épületek, játszótér, Paraszt-olimpia, Anna, indiai pap, repülő tehén (?),

Maros Kalandpart, inga, raszta, Milán, 18. születésnap, Republic, rotunda, Tesco, izomláz...

 

Részletek az élménybeszámolókból:

„Az út hosszú és kimerítő volt, de a jó társaság mindig felvidít. A buszban szeretek az ablak mellett ülni, így mindig csodálhatom a gyönyörű tájat. Amikor megérkeztünk, az ottani kollégiumban szobát választhattunk és már mehettünk is ebédelni. Az étterem öt percnyire volt a kollégiumtól. A szilvás gombóc nagyon ízlett. Ebéd után jóllakottan visszamentünk a kollégiumba, kaptunk egy kis szabad időt, ezalatt megpihentem és kipakoltam. Kis szünet után  elkezdődött a tréning. Nagyon örülök, hogy megismerhettem Ildikó nővért, a gyakorlat vezetőjét. Sokat köszönhetek neki, hiszen segített abban, hogy elfogadjam, sőt jobban megismerjem a családomat. És megbocsássak azoknak a személyeknek, akikkel nem voltam túl jóban az évek során. Sok mindent felfogtam és a tréning segítségével képes voltam egy picit jobb emberként haza jönni. Aznap este meglepetés ért bennünket, természetesen csak azokat, akik pakoltak fürdőruhát, mert elmentünk a makói Hagymatikum fürdőbe. Hatalmas volt, nagyon jót szórakoztunk, élveztük a forró fürdőt, még szaunáztunk is…”  (Horvát Renáta)

 

„Ági vezetőnk segítségével megismertük a fókuszolást és többet megtudtunk magunkról, mint azt gondoltuk volna. Sokat foglalkoztunk a bensőnk megfejtésével és az érzéseink leírásával. Nagyon élveztem az egészet, tetszett, hogy meghallgatnak és tanácsokkal látnak el. A nap végére újra gyereknek érezhettem magam, ugyanis Regina nővér elvitt minket sétálni és közben egy hatalmas játszótéren kötöttünk ki. Mindenfélét kipróbáltunk, hintáztunk, csúzdáztunk és a várat is elfoglaltuk. (…) Szombat estére újabb érdekes program várt ránk, csillagokat mentünk nézni a szegedi víztoronyhoz. Távcsőből megnézhettük a Marsot, a Jupitert, a Szaturnuszt és a Holdat is. Majd beültünk egy hordozható Planetáriumba, ahol 3D-s videót vetítettek a sátor belső tetejére. Hihetetlenül élveztem az egészet, néha még meg is ijedtem néhány képkockától, tényleg elhittem, hogy én is ott vagyok és nekem repülhet egy meteorit…”  (Capár Réka)

 

 „…ahogy a parkba léptünk, megkaptuk az alapinformációkat, és indulhattunk a kalandra.  A Maros felett kétszer csúsztam. Nem én voltam az egyetlen, aki átvisította az egészet. A legfontosabb, hogy ez volt a kulcspont, ahol legyőztem félelmemet, és erőt kaptam a későbbiekhez. Ezután következett a kötélpálya, ahol egy rasztás ember várt minket. Meg kell mondanom, tényleg jól nézett ki. Ezt a pályát fizikailag és pszichikailag is elég jól végig másztam, néha besegítettek a vezetők, szavakkal, hogy: „ ez ide megy, ez oda”, meg ilyenek. Végigjutottam. Majd következett az alpesi pálya, ahol fel kellett mászni egy himbálódzó létrárn, ami kb. 12 méter magas volt. A nehéz munka meghozta gyümölcsét, és miután felmásztam, csak az egyik fa tetejéről a másik fa tetejére kellett csúsznom. A kezem kisebb sérülést kapott, de a megnövekedett adrenalin szintem miatt nem éreztem abban a pillanatban. Csak később. Végigértem, lemásztam. Mindenki csodálkozott, hogy: „Anita, te ezt tényleg megcsináltad?” , fura volt.”  (Gyarmati Anita)

Képek >>

Éneklés a Püspöki Konferencia szentmiséjén - április 8.
6puspoki A Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia tagjai ezekben a napokban Nagybecskerekn üléseztek. Német László püspök atya kérésére a kollégium diákjai énekeltek a konferencia záró szentmiséjén, melyet Orlando Antonini apostoli nuncius celebrált. (fotók: Kovács Szöszill)

Képek >>

 Lelkigyakorlatos hétvége - március 28-30.

7lelkigyak

A lelkigyakorlat vezetői:

Tóth Tamás atya, Balázs Magdolna és Tyukodi Beáta SJC
Köszönjük nekik, hogy ismét eljöttek hozzánk! 

 

Beszámolók helyett álljon itt két "búcsúdal":

1. Koleszéknál ég a világ, együk már a túrórudit,
Zimme zum, zimme zum, rece-fice bumm-bumm-bumm

Tamás atya, Magdi néni sok új élményt hozott nekünk, zimme zum...

Megtanultunk színészkedni, szűzfán pedig nevetgélni, zimme zum...

Nagyon jó volt beszélgetni, előadást nézegetni, zimme zum...

Simogatás vagy ajándék, vajon énrám mi jellemző? zimme zum...

Köszönjük, hogy velünk voltak, ennyi jóra tanítottak, zimme zum...

2. Egy hétvége volt ez, mi felejthetetlen lesz.

A péntek esti nevetések, a szűzfa és a sok kérdések.

      Tanultunk és játszottunk, sok mindent átéltünk.

      Filmeztünk és sírtunk, bárányosat játszottunk

      és összevissza sikítoztunk.

Bíboros és rablók, egy ember és a fogadó.

A bor és az olaj, a szamár és a dénár.

     Egy élmény ez mind, egy kőbe vésett pillanat,

     mely szívünkben örökre megmarad!

     Köszönjük nektek!

Képek >>