Szathmáry Karolina Kollégium

Szathmáry Karolina Kollégium

Hírek
IV. SuliExpo
Kollégiumunk az idén is részt vett a Zentán megrendezett SuliExpón. A rendezvény remek alkalmat biztosított, hogy szélesebb körben is bemutassuk kollégiumunkat, illetve a nagybecskereki középiskolák továbbtanulási lehetőségeit. Az érdeklődők betekintést nyerhettek kollégiumunk mindennapjaiba és közösségi életébe.
Köszönjük mindazoknak, akik ellátogattak standunkhoz és érdeklődtek!
Közösen emlékeztünk az aradi vértanúkra
„Isten adta a szívet, hogy dobogjon, a hazát, hogy szeressük, s én mindkettőt odaadtam.” – Vécsey Károly
Tegnap este kollégiumunk dísztermében közösen emlékeztünk az aradi vértanúkra. Diákjaink egy kis előadás keretében ismerhették meg közelebbről az aradi vértanúk történetét, valamint hazaszeretetük és áldozatvállalásuk példáját. A megemlékezést közös imádsággal és gyertyagyújtással zártuk.
Lisztadomány
Az új diákok beavatása

Harminc éves a Szathmáry Karolina Kollégium
Harminc éves fennállását ünnepelte a Szathmáry Karolina Kollégium.
A jubileumi szentmisét Msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök mutatta be, majd ünnepi beszédet mondott Rácz M. Gizella nővér, kollégiumunk alapítója, valamint Karl Jenő, az intézmény jelenlegi igazgatója.
E jeles évforduló alkalmat adott arra, hogy hálával tekintsünk vissza az elmúlt három évtizedre, az áldozatos munkára és összefogásra, amelyek révén kollégiumunk számos fiatal számára vált otthonná, közösséggé és a lelki-szellemi fejlődés meghatározó színterévé.
Az ünnepen hálával gondoltunk mindazokra, akik az elmúlt harminc év során részesei voltak közösségünk történetének, és bizalommal tekintünk az előttünk álló évekre.
Nyitott programok
Abigél tábor július 8-12.
Abigél tábor július 22–26.
Szerzői est V. Kulcsár Ildikóval
Támogatóink

A nyitólap videóját Szilárd Antal készítette.




