Szathmáry Karolina Kollégium

Szathmáry Karolina Kollégium

Hírek
Suli-expó Zentán
Az idén második alkalommal tartották meg Zentán a Suli-expó elnevezésű oktatási kiállítást. Az eseményen olyan vajdasági középiskolák és kollégiumok mutatkoztak be, ahol magyarul/magyarul is folyik az oktató-nevelő munka. Kollégiumunkat két felnőtt (nevelő, pedagógus) és két végzős diák képviselte.
Beavató
Az előző évekhez hasonlóan, az új tanév sem kezdődhetett el beavató nélkül. Mivel ebben az évben 14 elsős érkezett, ezért első feladatként kollégiumi kvízt kellett megoldani a lányoknak, hogy könnyebben megismerkedjenek az intézmény alkalmazottaival és az épülettel. A játékos est másik részében pedig egy szólásokkal és közmondásokkal egybekötött pantomimjáték következett, amelyben mind a négy csapat kiválóan szerepelt. Az összesített pontok alapján a kék csapat szerepelt legjobban, ezért ajándékban részesült.
Elkezdődött a tanév
Az idei tanévre 41 diák iratkozott be kollégiumunkba. Közülük 14-en most kezdték el a középiskolát, egy fiatal pedig az egyetemen folytatja tanulmányait. Az elsősök a következő településekről érkeztek: Györgyháza, Kisorosz, Magyarittabé, Óbecse, Péterréve, Székelykeve, Titel, Torda, Torontálvásárhely, Törökbecse, Ürményháza.
Nyitott programok
Támogatóink

A nyitólap videóját Szilárd Antal készítette.