Szathmáry Karolina Kollégium
Szathmáry Karolina Kollégium
Hírek
Mikulás
A kollégiumi Mikulás-esten a diákok először fehér köveket díszítettek téli motívumokkal, ezzel hangolódva az ünnepre. Ezután rénszarvasos muffint kaptak, amit a konyha készített, és amellyel nagy örömet szerzett mindenkinek. A tombola izgalmas pillanatokat hozott, ahol Mikulásos ajándékok találtak gazdára. Végül pedig minden résztvevő egy kis ajándékcsomagot kapott, ami méltó lezárása volt a vidám, közösségépítő programnak.
Adventi koszorúkészítés
Kreatív foglalkozás keretében a diákok saját ötleteik alapján készíthették el adventi koszorúikat, melyek igazán egyedi és különleges alkotások lettek. A természetes anyagok és személyes díszek felhasználásával készült koszorúk nemcsak az otthonokat szépítik majd, hanem meghitt pillanatokat is teremtenek az ünnepi időszakban. A diákok hazavihetik alkotásukat, hogy a családok a gyertyák meggyújtása mellett közösen imádkozhassanak, ezzel is gazdagítva az adventi várakozás meghitt hangulatát.
A program a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.


Táncest
November 27-én este táncestet tartottunk kollégiumunkban, melyen vendégül láttuk a muzslyai Emmausz Kollégium diákjait. A program késze volt a közös vacsora is, amely lehetőséget adott az ismerkedésre, kötetlen beszélgetésre. Akik nem éreztek kedvet a tánchoz, azok sem maradtak program nélkül, mert lehetőségük volt kipróbálni különböző társasjátékokat. Az este vidám és emlékezetes pillanatokkal telt.
Ajándékkészítés karácsonyra
Kollégiumunk diákjai kreatív foglalkozáson vettek részt, ahol saját kezűleg készítettek karácsonyi ajándékokat. Színes fonalakkal és gyöngyökkel dolgoztak, hogy egyedi díszeket alkossanak. A munka során vidám hangulatban telt az idő, és mindenki büszke volt a saját alkotására.
A program a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.


Zárdakápolna megáldása
November 3-án ünnepi szentmise keretében msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök áldotta meg a Boldogasszony Iskolanővérek zárdakápolnáját, amely immár teljes pompájában áll a nővérek, a Szathmáry Karolina Kollégium diákjai, és a város katolikus lakossága szolgálatában.
Képek >>
Cikk – Vajdaság Ma >>
Cikk – Pannon RTV >>
Cikk – Hét Nap >>
A felújításhoz anyagi támogatást nyújtott a Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, és a Teleki László Alapítvány.



Liszt adomány
A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége sikeres gyűjtési akciót zárt a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében. Október 2-án – a katolikus naptár szerint Őrangyalok ünnepén – kollégiumunk is részesült a liszt adományból. Hálásak vagyunk minden gazdának, „őrangyalnak”, aki hozzájárult ehhez az akcióhoz.
Nyitott programok
Tábor
Nyári táborunkba
fiatalok jelentkezését várjuk.
Részletek a Hazataláló tábor
facebook oldalán.
Támogatóink


A nyitólap videóját Szilárd Antal készítette.